Angkor What?!

„Lesz az ázsiai utazásról bejegyzés, ugye?!” „Persze, írok majd…” – hazudtam magamnak és másoknak is… Reméltem, hogy az emberek elfelejtik vagy elvesztik az érdeklődésüket idővel, és így is történt, egy valakit leszámítva, az egyik kedves barátomat, aki múltkor illuminált állapotban a fejemhez vágta, hogy „nem hiszem el, a kibaszott csokitortáról ekkora bejegyzés van – mutatja széttárt karokkal –, egy ilyen volumenű utazásról pedig semmi”. Visítottam (értsd: nevettem), de közben realizáltam, hogy mennyire igaza van, és ekkor eldöntöttem, megírom az élménybeszámolót, bármennyire is anakronisztikus az utazás óta eltelt idő miatt. 

Nem csak a bejegyzést, de ezt az utazást is nagyon sokáig halogattam, mert féltem. Féltem a képzelt vagy valós határaimtól, amiket felhúztam magam köré az elmúlt években tudatosan, vagy inkább tudattalanul, de legfőképpen attól, hogyan fogom megoldani a glutén-, tej- és hisztaminmentes étkezésemet, és kivédeni, hogy ne betegedjek le. Kár volt félni, ugyanis bekövetkezett, aminek be kellett következnie, de ne szaladjunk ennyire előre, mert ez már Bali szigetéhez tartozik.

Nagyon hirtelen döntöttem és vettem meg a jegyeket, 2-3 hét múlva pedig már repültünk is Bangkokba. Az utazás állomásai a következőképpen alakultak: Bangkok-Angkor-Bali-Szingapúr. Már nem igazán szoktam megtervezni az utazásokat, mert mindent meg lehet oldani, ott helyben is, így velem nem egyszerű utazni, ha valaki szereti a kiszámíthatóságot és kontroll alatt tartani a dolgokat. Persze, én is ilyen voltam régen, aztán rájöttem, hogy a legtöbb dolog, amitől félünk, sohasem következik be, csak az agyunk gyárt automatikusan katasztrófa forgatókönyveket gyerekkorunktól kezdve, kvázi mint egy megküzdési módszer, és ezáltal „segít” minden kiszámíthatatlan dologra felkészülni, annak érdekében, hogy csökkentsük a szorongást, elkerüljük a sérülést. Segít?! A francokat, eltávolít a valóságtól térben és időben, arra reagálunk – olykor stresszel és dühvel, amit mi elképzelünk, feltételezünk, és legtöbbször semmi köze a valósághoz…

Ebben a bejegyzésben Kambodzsába fogom elkalauzolni az olvasót, és mesélni Angkorról, a teljesség igénye nélkül, a következő alkalommal pedig Balira.

Angkor több száz templomot és szentélyt magába foglaló templomváros Kambodzsa észak-nyugati részén, ami a Khmer Királyság fővárosa volt a 802-1432 közötti időszakban, és itt található a világ legnagyobb vallási célú épülete, Angkorvat. A Birodalom virágzása idején hatszázezer-egymillió ember élhetett itt. A szomszéd népekkel való gyakori és viharos küzdelmek, harcok pecsételték meg a terület sorsát: a sziámi thaiok 1431-ben megtámadták és több mint fél év küzdelem után be is vették a várost, ami az ellenség visszavonulása után csaknem teljesen elnéptelenedett, és ez a templomok állagromlását és az őserdő térhódítását idézte elő. Angkorra francia kutatók találtak rá a XIX. században, aminek köszönhetően megkezdődött az állagmegóvása és világhírűvé válása, 1992-ben pedig az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.

Egy napfelkelte túrára fizettük be magunkat, ami magába foglalta négy templom meglátogatását: Angkorvat, Bantej Kdei, Ta Prohm és Bajon. Hajnalban jött értünk a kisbusz, és vitt el minket többedmagunkkal Angkorvat főbejáratáig, ahonnan gyalog folytattuk az utunkat a kissé hűvös sötétben békakuruttyolás és kabóca kórus kíséretével. Nagy álmom volt látni Angkorvatot, szóval eléggé hevesen kezdett verni a szívem, amikor megláttam a sötétben kirajzolódó kultikus épület körvonalait. Siettünk az épület előtti tóhoz, hogy a legjobb helyről nézhessük a napfelkelte színeit, amiből egyébként nem sok mindent láttunk a szemerkélő eső miatt, de igazából nem számított, mert így is a szemünk előtt született meg, bontakozott ki a sötétségből az épület, minden részletével együtt. Az idegenvezetőnk, egy Mr. Tee becenevet viselő kambodzsai férfi, mutatta be Angkor templomait és mesélte el a történetüket.

Angkorvat, vagy angol átiratban: Angkor Wat, neve az Angkor „főváros” és a vat khmer vagy thai nyelven „templom” jelentéssel bír. II. Suryavarman király kezdte el építtetni a templomegyüttest 1113-ban a hindu Visnu istennek szentelve, majd idővel a buddhizmus térhódításával mindkét vallás központjává vált. Angkor egyik legjelentősebb kulturális jellegzetessége a szinkretizmus, azaz a vallási elemek keveredése, aminek a középpontjában a Dévarádzsa (istenkirály) kultusz állt. A templomot, azaz a szent teret egy hatalmas négyszögletes vizesárok veszi körbe, ami egyrészt a tengereket szimbolizálja, másrészt határ, választóvonal a két világ, a profán (világi, a szent ellentéte) és a szent között. A két teret egy hosszú, széles – az árkot átívelő – kőhíd köti össze, és ezen keresztül tudunk kilépni a profán térből és belépni a szakrális térbe. A homokkőből épült Angkor Wat többezer munkás, kőfaragó és szobrász keze nyomán a khmer kultúra lenyűgöző építészeti jegyeit viseli magán. Szemből, a templomból 5 fő faragott, csipkézett torony emelkedik az ég felé: középen helyezkedik el a legmagasabb, majd a négy sarkán, vagyis a négy világtáj felé orientálva pedig ugyanolyan 1-1 kisebb, egyenlő magasságú teraszos felépítésű gúla alakú torony, vagyis „templomhegy”. A legmagasabb torony, a szent Meru-hegyet, Visnu lakhelyét szimbolizálja. Az ilyen szent hegyek, toronyépületek, pl. zikkurat stb. a világ közepén elhelyezkedő ún. axis mundi, azaz világtengely, ami vertikálisan (függőlegesen) összeköti a három kozmikus szintet (alvilág, föld és ég) és egyben a világ közepe testesül meg benne. A három világot különböző szimbólumok képviselik a reliefekben és szobrokban: a menyországot Garuda hindu istenség, a földet az oroszlán és a másvilágot pedig a kígyó jelképezi. A vallásos ember a lehető legközelebb akart élni a világ középpontjához. A kozmikus hegy megépítésével az ember az istenek művét ismétli meg: a kozmogóniát (világegyetem megteremtése), a káosz kozmosszá (világmindenség, világrend) alakítását, mintegy a makrokozmosz (világegyetem) mikrokozmikus méretű szent tükörképét (imago mundi) létrehozva. Az árkádos folyosók összekötnek 4 medencét, amik a négy őselemet, a vizet, a földet, a levegőt és a tüzet szimbolizálják. Ezeket, a tornyokat is összekötő, nyitott, árkádos folyosókat gazdagon díszített domborművek, kőfaragások borítják, amik a kmer nép történetét, valamint vallási jeleneteket mutat be. 

  

Mr. Tee időnként plátói és komikus hangvétellel megemlítette élete nagy szerelmét, Angelina Jolie-t, akivel a következő állomáson, a Ta Thom templomban a Tomb Raider c. mozifilm forgatásakor ismerkedtek meg és szerettek egymásba, de aztán Angelinának vissza kellett mennie Hollywoodba....

A Ta Prohm (jelentése: Brahma isten ősatyja) szintén buddhista templom-kolostor volt a következő állomás, amit ugyancsak VII. Dzsajavarman király építtetett Bajon stílusban az édesanyja (Prajnaparamita, a bölcsesség megtestesítője) emlékére 1186-ban. A régészek az eredeti állapotában hagyták meg a dzsungel szívében található labirintusszerű szent helyet, aminek köszönhetően a gigantikus méretű indiai fügefák és kapok-fák körülölelésében, vagy inkább szorításában láthatjuk. Csodálatos és rendkívül különleges látványt nyújt, ahogy a légzőgyökerek, törzsek, lombkoronák körbefonják az egyes kapukat, szentélyeket és passzázsokat. A templom eredeti neve Rádzsavihara, királyi templom, és ahogy a neve is mutatja, az istenkirály és családtagjainak halhatatlansági kultuszát volt hivatott szolgálni. Ez az épületegyüttes Angkorvattal ellentétben „lapos”, azaz földszintes elrendezésű khmer templom, ami szimmetrikus passzázsokból, öt koncentrikus folyósóval összekötött épületekből áll, aminek közepében a keleti tájolású központi szentély található. A falakat a négy világtáj felé orientálták, ezeket gopurák (díszes átjárók) szabdalják, amiket „arcos tornyokkal dísztettek”. A falakon buddhista mitológiai jelenetek láthatók, már ahol a fák láttatni engedik azokat, mennyei táncosnők, apszarák és dévaták lejtik táncukat.

 

   

A templom után elmentünk ebédelni egy étterembe, és ezt követően folytattuk az utunkat a másik kettő templom felé. Itt, a parkolóban odajött hozzánk egy kb. 8 év körüli kambodzsai kisfiú, hogy vegyünk tőle valamit. Kettő Angkorvot ábrázoló hűtőmágnest vásároltam tőle, aztán a sofőr el is hajtotta szegényt, és néztem, ahogy ez a kisfiú diadalittasan, lengetve a mindössze 2 amerikai dollárt ment a társaihoz. Szerintem még életemben nem láttam őszintén és ennyire örülni embert, aki megkötött egy üzletet, és figyelembe véve, hogy 1 db hűtőmágnes 1 USD dollár, a fél életemet végig gondoltam: elöntött valami maró érzés a gyomor tájékon, hogy milyen körülmények között élhet ez a kisfiú, ha egy ilyen kis összeg a világot jelenti neki. Örültem én valaha pénznek ennyire?! Nem, soha, pedig felénk a havi fizetés egy olyan összeg, amiről egy ilyen kisfiú csak álmodozhat. Persze, engem nem igazán érdekel a pénz, mint olyan, leszámítva, hogy valamiből ki kell fizetni a számlákat és meg kell élni, de azt hiszem valahol a világ nagyon nem fair, vagy csak én vagyok túl idealista, már megint… aztán a következő templomnál olvastam a kiírások között egy, a kéregető, portékákat áruló gyerekekre vonatkozó bekezdést, amiben a turistákat megkérik, hogy ne adjanak pénzt a gyerekeknek, ne vásároljanak tőlük semmit, mert ezáltal azt erősítik bennük, hogy így sokkal egyszerűbb pénzt keresni, mint tanulni, így az iskolát messziről el fogják kerülni. „Ó, tényleg, b*szd meg, Zsófi! Kedd délelőtt van, hol kellene lenniük ezeknek a gyerekeknek?! Iskolában!” – gondoltam, és most csak még szarabbul éreztem magam, hogy hozzájárultam ennek a „rendszernek” a működtetéséhez….

Bantej Kdei (angol átírásban: Bateay Kdei, jelentése: Cellák Citadellája) buddhista templom-kolostor, ami VII. Dzsajavarman király uralkodása idején épült, és stílusában, szerkezetében, valamint alaprajzában megegyezik a Ta Prohm és Prah Khan kolostorokkal. A templom bejárata előtt kereszt alakú magasított terasz található, aminek a korlátait, naga (hétfejű kígyók – a Harry Potterből jól ismert Voldemort kígyója, Nagini (szanszkritul női kígyó vagy félig nő-félig kígyó teremtmény elnevezése) innen ered), Garuda (a félig ember-félig sas istenség), illetve oroszlán díszíti, szimbolizálva itt is – mint ahogy Angkorvatnál láthattuk – a három kozmikus szintet. A központi szentélyt udvar veszi körül, ami hosszú galériák és nagy négyszögletes termek sorából áll, amelyek rituális táncok helyszínei lehettek. Az épület szögletes oszlopait önállóan vagy csoportokban ábrázolt mennyei táncosnők relifjei, a belső átjárók oldalait pedig dévaták domborművei, a belső udvar fedett folyosóit pedig Buddha életét bemutató faragások díszítik. A templom keleti falának közepén nyíló átjárót mosolygó avalókitésvara arcok díszítik, a bejáratok mindkét oldalát pedig garudák őrzik.

   

Mr. Tee ugyan idegenvezető főállásban, de két templom közötti buszúton folyamatosan minket szórakoztatott. Felmérést készített az utasok között, hogy melyik országban-kultúrában mennyi gyűrű kapcsolódik a házassághoz mint szokáshoz. A legtöbb helyen, mint nálunk is, természetesen kettő: egy eljegyzési és egy házassági gyűrű. Mr. Tee közölte, hogy Kambodzsában három van: engagement ring (eljegyzési gyűrű), wedding ring (házassági gyűrű) és torkaszakadtából nevetve: suffe-ring (szenvedés) a házasság intézménye alatt. Elmesélte a saját tapasztalatát, és itt a hangja kicsit komolyabbra és szomorkásabbra váltott: az arcán éktelenkedő nagy sebhely hátrányosan érintette a párválasztásban, és messzebbi területen talált magának feleséget. Aztán itt átkötött arra, hogy amúgy ő MBA, ami, gondoltam és szerintem mindenki más is a kisbuszban, hogy a Master of Business Administration (a világ egyik legnépszerűbb üzleti szakja) mesterképzési szak rövidítése, de aztán egy kacér mosollyal tudtunkra adta a sajátos értelmezését: Married But Available (házas, de igénybe vehető). Majd a buszsofőrre mutatott, hogy ő meg PhD, utalva az egyetemi képzés legmagasabb szintjére, a doktori fokozatra, és itt már kíváncsian vártuk a megfejtést, ami egy gurgulázott nevetéssel ki is tört belőle: Potential Heavy Drinker (potenciális nagy ivó). „Jajj, de szuper, hogy pont a sofőr a lehetséges alkoholista” – gondoltam magamban, nem túl nagy lelkesedéssel. Aztán hirtelen belém hasított a gondolat: Kambodzsában mindenki olyan kedves és alázatos, illetve Mr. Tee-nek is ez az egyszemélyes stand up comedy show a személyisége része, vagy csak felvett attitűd, ami a turistákat hivatott szolgálni? "Ah, Zsófi, szállj már ki a fejedből, ne analizálj, ne intellektualizálj, csak érezz” – zártam le magamban a kérdést.

Bajon-templom (angol átiratban Bayon) az Angkorthom középpontjában álló buddhista főtemplom. Ennek a piramis alakú, három teraszos templomnak a jellegzetességei a négy égtájnak megfelelően elrendezett gigantikus mosolygó „arcos tornyok”, amik – a kutatók feltételezése szerint – az istenné nyilvánított VII. „Dzsajavarman király, illetve Buddha arcvonásait idézik. A templomot körülfogó árkádos folyósokat, galériákat mitológiai és történelmi jeleneteket elbeszélő domborművek borítják. VII. Dzsajavarman király városépítési programjának központja, az istenkirály kultuszát szolgáló legfőbb központ és egyben saját mauzóleuma. Mahajána buddhizmus tanai szerint épült, de a XIII. század közepén VIII. Dzsajavarman uralkodása idején a templomot hindu templommá alakították, majd a század végén a théraváda buddhizmus szellemében ismét átépítették, ezt követően pedig hanyatlásnak indult és az őserdő benőtte. Angkorthom mértani középpontjában, a városkapuktól induló főútvonalak metszéspontjában található. A templom keleti tájolású, a többi templommal ellentétben nem határolják vizesárkok. A király a központi szentélyt Buddhának ajánlotta. Az egyik szentélyben körül álltunk egy hosszúkás sima követ, amit lehetőség szerint mindannyiunknak rögtön meg is kellett érintenie az idegenvezetőnk kérésének megfelelően, majd, amikor hátrébb álltunk, akkor Mr. Tee óriási vigyorral megkérdezte:

- „Na, ki tudja, mi ez?!”

 - „Fallikus szimbólum!” – mondtam magamban, és egyből, a már korábban említett, kedves barátom szavai visszhangzottak a fejemben, aki minden nemiséggel vagy szexualitással kapcsolatos szimbólum utalásomra a következőképpen reagál: „Zsófia, ne legyél már ennyire profán!!” Profán?! Mekkora tévedés! Míg a mai modern ember számára, aki a profán létezés szerinti deszakralizált világban él, valóban csupán fiziológiai szükséglet kielégítését szolgálja a szexuális aktus, addig az archaikus, vagy vallásos ember számára pont ellenkezőleg: az együttlét „szakramentum”, szakrális jelentőséggel bír. Az isteni hierogámia (szent nász/isteni szerelmi egyesülés) az istennek az istennővel való egyesülése az időn kívüli pillanatban tette lehetővé az emberek szexuális egyesülését, ezért az emberek házasságát/együttlétét a kozmikus hierogámia utánzásának tekintik. A hindu templomokban a fallikus szimbólumoknak kifejezetten morális és spirituális jelentősége van.

Gondoltam magamban, hogy nem én leszek az, aki felvilágosítja a társaságot, mire Mr. Tee már harsányan üvöltötte is, hogy: „hooooooooooooly dick” (magyarul: szent fasz). Ez a kő az ún. Siva lingam, azaz Siva megtestesülése, az isten fallikus szimbóluma, vagyis Siva teremtőerejének a jelképe. „Uh, a francba!” – közben le is esett, hogy ezt nem volt jó ötlet megérinteni, vagy legalábbis részemről, mert a fizikai kontaktus kvázi rituális mozzanat a gyermekáldás biztosításához! Milyen jó fej volt Mr. Tee, hogy mindenkivel előre letaperoltatta a méretes kőfalloszt, még mielőtt közölte volna, hogy milyen célt is szolgál. Utána persze nagy nevetve hozzátette, hogy: „touch it, go home, and work! like homework” (magyarul: „érintsd meg, menj haza és dolgozzál! olyan mint a házi feladat”), aztán persze elmesélte, hogy a feleségével nekik is nehézségeik akadtak gyermekvállalás terén, járkáltak orvosokhoz vizsgálatokra, de aztán eljöttek ide a Bajon szentélybe, és az előbbi tanács szerint jártak el, aminek köszönhetően be is köszöntött a gyermekáldás.

   

Mr. Tee mesélt róla, hogy milyen csapások és háborúk sújtották a kambodzsai népet még a közelmúltban is, hogyan mészároltak le többmillió embert... Bármennyire is hozzátartozik Kambodzsa történetéhez és megértéséhez, sajnálom, de én erről nem tudnék úgy írni, hogy ne szorulna össze a gyomrom és a sírás kerülgetne...

Igazából jó pár dolog kimaradt ebből az írásból, amit eredetileg terveztem, hogy megírok, és a bejegyzés sava-borsának a része lett volna, de valahogy most nem akartak a gondolatok és az érzések mondatok formájában megnyilvánulni.

Nagyon úgy éreztem, hogy kevés napot töltöttünk Kambodzsában, de nem tudhattam előre, hogy ennyire meg fogom szeretni ezt az egyszerre gyönyörű és szívfacsaró, viharvert országot. Ha tehetném, legalább egy hétre visszamennék, és annyi templomot látogatnék meg Angkorban, amennyit csak lehet, és meglátogatnék több települést is. Szóval, ha nyerek a lottón, nem mondom el senkinek, de lesznek ráutaló jelek.

Ha minden igaz, akkor legközelebb Bali szigetén "találkozunk" egy másik blogbejegyzés alkalmával.