Reggelire egy finom jégcukorral
vagy szeletelt mandulával megszórt briós jöhet?! Ez persze gluténmentes verzió,
és kicsit tömörebb a textúrája a hagyományos búzalisztes pékárutól, de nagyon
foszlós és ízre is tökéletes. Hozzá egy kis tea vagy kávé, élvezni, keverni az
ízeket, közben olvasni egy könyvet vagy cikket. Nem is indulhatna jobban a szombat reggel.
Az új munkahelyem környéke tele
van papír-írószer és hobbiboltokkal, így ilyen csodás dolgokat tudok beszerezni,
mint ez a madárházas csomagolópapír, amit én ajándékcsomagolás előtt simán
felhasználok fotóháttérnek. És a hőlégballonosat még meg sem mutattam, na majd
egy másik alkalommal.
Az eredeti receptet Kis Dóritól kölcsönöztem, ITT olvasható.
Hozzávalók:
225 gMix B - Bread-Mix
2-3 ek.cukor
10 gvaníliás cukor
1 csipetsó
3 gporélesztő
125 mlmeleg mandulatej
1 nagytojás
40 golvasztott vaníliás
margarin
Megkenéshez:
tojás
jégcukor
szeletelt mandula
Elkészítés:
A tészta száraz hozzávalóit elkeverjük, hozzáadjuk a meleg mandulatejet,
tojást és olvasztott margarint, majd robotgép dagasztóspiráljával
összedolgozzuk a tésztát. Letakarjuk és 45 percen át kelesztjük.
A megkelt tésztát vékonyan megolajozott felületen átgyúrjuk, majd négy
részre osztjuk, a tésztagombócokat kisodorjuk és feltekerjük. Feltekerési technikákat
ITT lehet megnézni.
Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük őket, majd a felvert tojással
lekenjük, és 15-20 percig kelesztjük a briósokat.
A tetejüket megkenjük még egyszer a felvert tojással, megszórjuk
jégcukorral és szeletelt mandulával, majd 175 fokos sütőben körülbelül 20 perc
alatt készre sütjük.
Nagyon nehéz kivárni, amíg kihűl, melegében a legfinomabb, de 2-3 nap
után is egy kis felmelegítéssel tökéletes. Félbe vágva és megkenve egy kis
narancs- vagy szederlekvárral isteni!
A kelták két
évszakra osztották fel az évet: nyárra és télre. A május 1-jei Beltaine-tól
vette kezdetét a nyár, amely a kelta ünnepkör egyik fontos állomása. A szó
etimológiája bizonytalan, az első szótag a ’bel-’ esetleg „fénylőt, ragyogót”
jelent, továbbá egy teória szerint Belenus gall isten nevének a gyökére
vezethető vissza. Belenust sokszor a görög napistennel, Apollónnal azonosítják,
vagy legalábbis egyik megjelenési formájának, akit az Itáliaitól a
Brit-szigetekig Belenus néven imádtak. A második két szótag a ’-taine’ talán a ’teine’
(tűz) szóból ered.
Az ünnepség
fontos kelléke volt a tűz, vagy ún. „ínségtűz” a ’teine éigen’, ami a tűz
általi megtisztulásban kapott szerepet: a marhákat ekkor hajtották ki a
legelőre, és mindezt két tűzrakás között tették, ezáltal megvédve a jószágokat
a betegségektől és az ártó lényektől, de ugyanilyen tisztító hatással volt az
emberekre is. Ezen a tűzön sütötték a Beltaine-cipót, ami egy nagyméretű, kerek és lapos,
kovásztalan, árpából vagy zabból készült kenyérféle volt, amit darabokra törve porcióztak, de készítéskor az egyik
darabban egy faszenet rejtettek el. Sorshúzással döntötték el, hogy kinek
jusson ez a faszenes darab, és az illetőnek eljátszották a kivégzését, tűzrevetés vagy felnégyelés formájában.
Beltaine-kor előfordult,
hogy már kimerülőben voltak a télire felhalmozott élelemkészletek. A
szájhagyomány ezt az ételt lopó boszorkányoknak vagy tündéreknek tulajdonítja.
Egészen a
XVII. század közepéig élt az a hagyomány, hogy az angol parasztok
körbetáncolták a felszalagozott májusfát, de a nyilvánvaló fallikus szimbolika miatt
betiltotta az egyház. Több északi virág májusban nyílik, így virágfüzéreket is
készítettek ezen alkalomból. A páneurópai május elseje i.e. a III. évezredig
nyúlik vissza, és a római Floralia ünnepben gyökerezik, amelyet Flora, a virágok
istennőjének tiszteletére rendeztek.
Beltaine
alkalmából a smaragdszigetet idéző bonbon recepjét hoztam most, amihez az erdei
tündérek szolgáltatták a receptet és a gyümölcsöt - szeder, fekete- és pirosribizli, valamint
málna formájában, az aranyszínű, selymes nedű pedig a koboldok elvarázsolt szeszfőzdéjéből származik, amit éveken keresztül gondosan készítenek, hogy
aztán, majd amikor eljön a megfelelő alkalom, akkor a csínytevések motorjaként fogyasszák,
és ha szerencséje van az ember fiának, nekünk halandóknak is juttatnak egy pár
hordóval.
Évekkel ezelőtt a tündérek tanítottak meg a csokoládékészítés mesterségére, ők avattak be a csokoládé és az alkotóelemek szimbolikus misztériumaiba is. A legutóbbi találkozásunkkor sikerült megörökíteni a pillanatot, ahogy az egyik tündér spirált formázva a levegőben megalkotta a szóban forgó bonbont. Szerencsére a gyümölccsel megkaptam a titkos receptet is, így én is el tudtam készíteni.
Hozzávalók:
200 gr 70%-os
étcsokoládé
2 gr kakaóvaj + a díszítéshez
150 gr erdei
gyümölcs
löttyintésnyi
Connemara whiskey
egy teáskanál diós
akácméz
csipet
szegfűbors lüszterpor
Elkészítés:
A bonbonformát
smaragdzöld lüszterporral díszítettem. Igyekeztem spirál és triquetra
szimbólumokat festeni több-kevesebb sikerrel.
A csokoládét
szokás szerint temperálom a burokhoz, majd a formát beteszem 20 percre a hűtőbe.
Az erdei
gyümölcsöt egy kis lábasban elkezdem főzni, közben kavargatom, hogy a folyadék
elfőjön belőle, és hozzáöntöm a mézet, majd amikor már kellően krémes lesz,
leveszem a tűzről, várok egy kicsit, hogy kihűljön, aztán jól elkeverem benne a
szegfűborsot, hogy a fanyar és az édes ízek fuzionáljanak, és végül az ízlés szerinti whiskey-vel is meglocsolom.
Újra
temperálom a maradék csokoládét, és lezárom vele a bonbonok alját.
És akkor egy kis zenei eklektika a Beltaine jegyében:
Az alábbi kelta témájú sorozat, a Britannia első részét kicsit furcsálva, de érdeklődve néztem, majd egy hétvége alatt ledaráltam az első évadot, aztán a következő hétvégén a másodikat, alig várom a folytatást.