Beltaine

Ír whiskeys-erdei gyümölcsös bonbon

A kelták két évszakra osztották fel az évet: nyárra és télre. A május 1-jei Beltaine-tól vette kezdetét a nyár, amely a kelta ünnepkör egyik fontos állomása. A szó etimológiája bizonytalan, az első szótag a ’bel-’ esetleg „fénylőt, ragyogót” jelent, továbbá egy teória szerint Belenus gall isten nevének a gyökére vezethető vissza. Belenust sokszor a görög napistennel, Apollónnal azonosítják, vagy legalábbis egyik megjelenési formájának, akit az Itáliaitól a Brit-szigetekig Belenus néven imádtak. A második két szótag a ’-taine’ talán a ’teine’ (tűz) szóból ered.

Az ünnepség fontos kelléke volt a tűz, vagy ún. „ínségtűz” a ’teine éigen’, ami a tűz általi megtisztulásban kapott szerepet: a marhákat ekkor hajtották ki a legelőre, és mindezt két tűzrakás között tették, ezáltal megvédve a jószágokat a betegségektől és az ártó lényektől, de ugyanilyen tisztító hatással volt az emberekre is. Ezen a tűzön sütötték a Beltaine-cipót, ami egy nagyméretű, kerek és lapos, kovásztalan, árpából vagy zabból készült kenyérféle volt, amit darabokra törve porcióztak, de készítéskor az egyik darabban egy faszenet rejtettek el. Sorshúzással döntötték el, hogy kinek jusson ez a faszenes darab, és az illetőnek eljátszották a kivégzését, tűzrevetés vagy felnégyelés formájában.

Beltaine-kor előfordult, hogy már kimerülőben voltak a télire felhalmozott élelemkészletek. A szájhagyomány ezt az ételt lopó boszorkányoknak vagy tündéreknek tulajdonítja.

Egészen a XVII. század közepéig élt az a hagyomány, hogy az angol parasztok körbetáncolták a felszalagozott májusfát, de a nyilvánvaló fallikus szimbolika miatt betiltotta az egyház. Több északi virág májusban nyílik, így virágfüzéreket is készítettek ezen alkalomból. A páneurópai május elseje i.e. a III. évezredig nyúlik vissza, és a római Floralia ünnepben gyökerezik, amelyet Flora, a virágok istennőjének tiszteletére rendeztek.

Beltaine alkalmából a smaragdszigetet idéző bonbon recepjét hoztam most, amihez az erdei tündérek szolgáltatták a receptet és a gyümölcsöt - szeder, fekete- és pirosribizli, valamint málna formájában, az aranyszínű, selymes nedű pedig a koboldok elvarázsolt szeszfőzdéjéből származik, amit éveken keresztül gondosan készítenek, hogy aztán, majd amikor eljön a megfelelő alkalom, akkor a csínytevések motorjaként fogyasszák, és ha szerencséje van az ember fiának, nekünk halandóknak is juttatnak egy pár hordóval.

Évekkel ezelőtt a tündérek tanítottak meg a csokoládékészítés mesterségére, ők avattak be  a csokoládé és az alkotóelemek szimbolikus misztériumaiba is. A legutóbbi találkozásunkkor sikerült megörökíteni a pillanatot, ahogy az egyik tündér spirált formázva a levegőben megalkotta a szóban forgó bonbont. Szerencsére a gyümölccsel megkaptam a titkos receptet is, így én is el tudtam készíteni.

Hozzávalók:

200 gr 70%-os étcsokoládé

2 gr kakaóvaj + a díszítéshez

150 gr erdei gyümölcs

löttyintésnyi Connemara whiskey

egy teáskanál diós akácméz

csipet szegfűbors
lüszterpor

Elkészítés:

1. A bonbonformát smaragdzöld lüszterporral díszítettem. Igyekeztem spirál és triquetra szimbólumokat festeni több-kevesebb sikerrel.
2. A csokoládét szokás szerint temperálom a burokhoz, majd a formát beteszem 20 percre a hűtőbe.
3. Az erdei gyümölcsöt egy kis lábasban elkezdem főzni, közben kavargatom, hogy a folyadék elfőjön belőle, és hozzáöntöm a mézet, majd amikor már kellően krémes lesz, leveszem a tűzről, várok egy kicsit, hogy kihűljön, aztán jól elkeverem benne a szegfűborsot, hogy a fanyar és az édes ízek fuzionáljanak, és végül az ízlés szerinti whiskey-vel is meglocsolom.
4. Újra temperálom a maradék csokoládét, és lezárom vele a bonbonok alját.

És akkor egy kis zenei eklektika a Beltaine jegyében:

Az alábbi kelta témájú sorozat, a Britannia első részét kicsit furcsálva, de érdeklődve néztem, majd egy hétvége alatt ledaráltam az első évadot, aztán a következő hétvégén a másodikat, alig várom a folytatást.