Epres-csoki torta vs. gyors-lassú dopamin

Az a jó a születésnapokban, hogy akár 1-2 hónapig is elhúzódhatnak, mire az ember minden családtagjával és barátjával találkozik, hogy végül sikeresen megünnepelhesse. Ebből az alkalomból húgom elkészítette a tipikus családi csoki tortát, amit az általa gondozott friss epreivel koronázott meg, szó szerint. Bele sem gondolunk, hogy a kertészkedésnek vagy akár egy torta elkészítésének milyen mély és hosszútávú pozitív hatásai lehetnek…

Az elmúlt pár hétben abban a „szerencsés” (értsd: nem volt más választásom 😆) helyzetben voltam, hogy AI tréningre járhattam. A mesterséges intelligencia előnyeit elsősorban a munkavégzés esetében látom: ötletelés, információ/adat kutatás és stilisztikai finomítás szinten, hiszen rengeteg időt és energiát lehet vele megspórolni. A tapasztalataim szerint általában 70-80%-os arányban ad jó válaszokat, a maradék 20-30%-ban viszont téves információt közöl, vagy ahogy manapság emlegetik: „hallucinál”.

Ami viszont igazán betriggerelt a mesterséges intelligenciával és ezzel az egész tanfolyammal kapcsolatban, az a kreatív „termékek” hétköznapi szintű generálása. Például amikor valaki bedob egy fotót a chat gpt-nek, hogy írjon hozzá leírást. Egyrészt ez hosszú távon alapvető képességek leépüléséhez vezethet, mint a kritikus gondolkodás vagy a kreativitás. Másrészt tényleg ott tartunk, hogy már két mondatot sem tudunk saját kútfőből megfogalmazni? Harmadrészt ez a funkció max ugyanazt a szerepet tölti be, mint korábban az idézetek vagy a képek internetről való letöltése. Az előrejelzések alapján pedig a következő generációknál teljesen természetes lesz, hogy szinte mindenhez is AI-t használnak majd.

Pedig a kreativitás lényege éppen abban rejlik, hogy az érzéseink és gondolataink által vezérelve merülünk el az alkotás folyamatában, mígnem a legvégén, amikor már a teljes valónkat beleformáltuk, megszületik egy dal, egy írás vagy egy rajz, amely az elménk és a szívünk lenyomatává/ kvintesszenciájává válik. Valami, amiben tovább élünk, és az embert halhatatlanná emeli.

Az AI által generált termék és a valódi alkotás között pedig van több lényeges különbség.
Az emberi alkotás, kreativitás egyik forrása a kollektív tudattalan: az emberiség mély pszichés rétege, ami az archetípusokat (ősi, egyetemes minták és szimbólumok) hordozza magában. A másik forrás pedig maga az alkotó ember: az érzelmei, a gondolatai, a tapasztalatai és az asszociációi. Talán ezért érződik a művészet egyszerre mélyen személyesnek és mégis univerzálisnak.

Míg az ember az álmokon, az intuíciókon vagy az alkotás folyamatán keresztül kapcsolódik a kollektív tudattalanhoz, addig az AI ehhez közvetetten, adathalmazokon és információkon keresztül fér hozzá. Emellett a személyes, egyéni oldalról is rendelkezik információval, amennyiben a művészek, az alkotók és a felhasználók saját megéléseik, érzéseik, gondolataik és tapasztalataik megtalálhatóak a világhálón. A kettő közötti legmélyebb különbség talán a tudattal való rendelkezés és az érzelmi megélésben rejlik: az ember átéli és feldolgozza a saját érzéseit, az AI viszont csak azok digitális lenyomataiból képes mintá(zato)kat felismerni és formálni.

A másik lényeges különbség, amiről a bejegyzésben részletesebben is írok most, hogy míg az AI gyors dopaminlöketet ad, addig a valódi, emberi alkotás lassabb, mélyebb és tartósabb örömforrást jelent, ennek pedig komoly hatása van az életünkre és a mindennapi működésünkre is.

De mi is az a dopamin? Egy fajta örömhormon és ingerületátvivő anyag, amely fenntartja a „megéri folytatni” érzést. Fontos szerepe van a tanulásban, a fókuszban, a várakozásban, a kíváncsiságban és a céljaink követésében. A „gyors” és „lassú” dopamin elve segít megérteni, hogy az agyunk milyen típusú jutalmakhoz szokik hozzá, illetve ezek hogyan stimulálják az idegrendszert, és milyen hatással vannak a motivációra, a figyelemre, a hangulatra és végső soron az életminőségre.

A gyors dopamin egy olyan jutalmazási forma, amely rendkívül intenzív, könnyen hozzáférhető, zéró vagy nagyon alacsony erőfeszítést igényel, és azonnali jutalmat ad. Ide tartozik a videók és reelsek nézése, a végtelen görgetés, az értesítések, a like-ok és az üzenetek várása, a cukros, édes ételek, a junk food, a nagyon feldolgozott élelmiszerek, továbbá az alkohol, a nikotin, a drogok, a szerencsejáték-videójáték, a flört, a pornó vagy akár az ez utóbbit helyettesítő social media tartalmak fogyasztása is.

Mit tesz a gyors dopamin az aggyal, a koncentrációval és a hangulattal? Mivel nagyon hirtelen és nagyon erős dopaminlöketet ad, az agy idővel hozzászokik ehhez az intenzitáshoz. Az idegrendszer érzékenysége megváltozik, nő az ingerküszöb, emiatt pedig egyrészt folyamatosan egyre több ingerre és stimulációra lesz szükség ugyanannak az élménynek az eléréséhez, másrészt a hétköznapi dolgok már nem okoznak akkora örömöt, mint korábban.

Rövid távon ez pörgést, izgalmat és gyors stimulációt jelent, amelyekért hosszú távú hatással fizetünk meg: romlik a koncentráció, csökken a türelem, az agy folyamatos újdonságot kezd követelni. Gyakorivá válik a figyelemváltás, nehézzé válik akár egy könyv végigolvasása, vagy az, hogy egyetlen tevékenységre figyeljünk anélkül, hogy közben a telefonunkat nyomkodnánk. Emellett a memóriára is káros hatással lehet.

A túl sok gyors dopamin motivációvesztéshez, ürességérzethez, ingerlékenységhez, kiégéshez és alacsony energiaszinthez vezethet.

 

Ezzel szemben a lassú dopamin késleltetett, mélyebb és stabilabb jutalmazást jelent. Olyan tevékenységek tartoznak ide, amelyek erőfeszítést igényelnek, építenek és hosszabb távon adnak örömet: az olvasás, a tanulás, az alkotás, a sport, a séta-kirándulás-természet, a kertészkedés, a tánc, a fejlődés és célok elérése, illetve az emberi kapcsolatok esetében a mély beszélgetések, az intimitás és a kötődés.

A lassú dopamin stabilabb motivációt ad, segíti a fókuszt és a kitartást, miközben nem terheli túl az idegrendszert, a saját tapasztalatom alapján úgy tudnám megfogalmazni, hogy egyszerre "betölt" és "kiteljesít" érzést ad. Az agy ilyenkor újra „finomhangolódik”, és képes lesz reagálni a kisebb örömökre, a nyugalomra és a hétköznapi élet szépségére is.

Persze a gyors dopamin sem ördögtől való, csak meg kell találni és fenntartani az egészséges egyensúlyt. Ehhez eléggé tudatosnak kell lenni, és a kontrollnak a saját kezünkben lennie, mert nagyon gyorsan bele lehet csúszni például a végtelen scrollozásba. Nem könnyű, de egy jól kialakított rutinnal hosszú távon is megőrizhető az egyensúly. A Pinteresten vannak ún. dopamin menük, amiket fel lehet használni rutin kialakításához, illetve ez a videó is nagyon informatív a témában.

Ha valaki kizárólag a gyors dopamin világában létezik, akkor érdemes lehet időnként detoxot beiktatni. Régebben, amikor úgy éreztem, hogy túl sok lett a „zaj”, és teljesen túltelítődött az idegrendszerem, akkor év végén rendre deaktiváltam magam a social media felületeken 1-2 hónapra. Az első pár napban többször a telefonért nyúltam, aztán rájöttem, hogy nincs miért. Megjelent az üresség érzése, és persze a FOMO is, a félelem, hogy lemaradok valamiről. Pedig amikor korábban esténként végiggondoltam, hogy az aznap megnézett videók és cikkek mennyit adtak hozzá az életemhez, vagy éppen mennyit vettek el belőle, a mérleg nyelve ritkán billent pozitív irányba. Sőt, igazából semmit sem veszítettem volna nélkülük.

A detox elején az ember nyugtalanságot és ürességet érez, aztán fokozatosan elkezdi újra jól érezni magát a saját bőrében, és jelen lenni a fizikai valóságban, szóval hosszú távon megéri.

Összességében pedig azt gondolom, hogy az igazi kreatív alkotásnak van egy nagyon rendkívül fontos funkciója: segít kapcsolódni önmagunkhoz és az érzéseinkhez, illetve feldolgozni azokat. Az ember nem csak alkot, hanem közben önmagát is megéli és formálja. Ebben segítenek a lassú dopamint adó tevékenységek.

A gyors dopamin ezzel szemben sokszor éppen az ellenkezőjére alkalmas: az elkerülésre és függőség kialakítására. Egyfajta útvesztővé válhat, amelyben elmenekülünk az érzéseink, a fájdalom, a belső üresség és az önmagunkkal való szembenézés elől. Így veszítjük el lassan — napok, hetek, hónapok és évek alatt — a hidat belső önmagunkhoz, és végső soron az irányítást is az életünk felett az így kialakult függőségek hullámaiban, ha nem válunk tudatossá.

Mindezek hatására az elmúlt napokban igyekeztem újra visszanyúlni mindenhez, ami kreatív önkifejezést jelentett számomra a korábbiakban. Hagyom, hogy a kalligráfia vonalai vezessék a kezemet, ha csak rövid időre is. Fényképezek, de úgy, hogy közben ne csak nézzem, hanem „lássam” is azt, amit megörökítek, hogy visszaadjam mindazt, amit számomra jelent. Olvasok úgy, hogy a sorokból és a fantáziámból felépített világok és karakterek a lehető legvalóságosabbá váljanak az elmém belső mozivásznán. És természetesen zenét hallgatok úgy, hogy a hangszerek és a dalszöveg mondanivalója eggyé váljon az érzéseim tengerével, és hagyom, hogy a hullámok hol haragos sárkánytarajokká, hol szelíd fodrokká váljanak.

És persze írok, vagy legalábbis próbálkozom vele. A képzeletbeli végtelen listán pedig még annyi minden van: rajzolás, csoki-süti készítés…. és ki tudja még mi minden. Már "csak" a rutint kell fenntartani és igyekezni flowban lenni... 

Summa sumarom, mindenkit arra biztatok, hogy ragadjon tollat, ecsetet, hangszert, könyvet, vagy bármit, ami egyfajta zsupszkulcsként szolgálhat önmagához és a kollektív tudattalan mély rétegeihez való kapcsolódáshoz. Talán az emberi lét legmélyebb megélése és megtapasztalása abban rejlik, hogy egyszerre kapcsolódjunk a belső valónkhoz/világunkhoz, miközben megismerjük és megértjük azokat az ősi archetípusokat is, amelyek évezredeken át formálták a felmenőinket, és örökségként tovább élnek bennünk.

***

Végül minden lista és minden bejegyzés ugyanoda vezet, "vissza": az axis mundihoz, a világtengely mentén való létezéshez, a szabadesés és a repülés művészetéhez. Ebben az esetben a gyors, függőségekkel teli és a lassú, valódi beteljesülést hozó dopaminforrások pólusai között lavírozunk. Szüntelenül keressük az egyensúlyt, a mélységet, az igazit. A kontrasztharmóniát.
És közben ez a tengely egyszerre lineáris és mégis kör(körös): meghajlik, spirállá válik, akár egy labirintus, amelynek sötét, zsákutcákkal teli útvesztőit megjárva a közepébe kell eljutnunk, hogy megküzdjünk a saját Minótauruszunkkal, és ezáltal közelebb kerüljünk önmagunkhoz.