2019. július 24., szerda

San Marino


Guaita torony


San Marino egy elvarázsolt középkori mesevilág az üveghegyen lévő három tornyával, ahonnan ellátni az Óperenciás tengerig, a szűk, sikátorszerű utcáival, az időnélküli kőépületeivel. A hegyről nyíló kilátásról pedig ne is beszéljünk, órákig tudtam volna gyönyörködni benne.



San Marino Köztársaság a világ legkisebb országai közé tartozik, amit körül ölel Olaszország, vagyis enklávé, csakúgy, mint a Vatikán. A miniállamban a Monte Titano tetején található San Marino város maga is. Riminiből 10 euro a menettérti buszjegy, és kb. 45 perc alatt ott is voltunk. Reggel mentünk, este jöttünk – 1 nap bőven elég volt arra, hogy mindent megnézzünk. 10 euro körüli összegért kombinált belépőjegyet lehet venni, amivel a két látogatható tornyot is megnéztük többek között, és sokkal jobban jövünk ki anyagilag, mintha mindenhova külön megvettük volna a belépőjegyeket, így mindenképpen érdemes megvenni. A főtérről minden nevezetesség könnyen bejárható.

Guaita (Rocca) torony
Ez a legszebb torony, ahogy a legelső fotó is mutatja. Érdemes bejárni, felmenni a toronyba, mert ellátni a tengerig, belátni a környező területeket, és nem utolsó sorban fotókat lehet készíteni a Cesta toronyról. Nem egyszerű lemászni a létrán a toronyból – csak szólok.

A Guaita belső udvara


Cesta (Fratta) torony
A Guaitától 10 perc séta a Cesta torony, ahol az ott található fegyvermúzeum több évszázadnyi fegyverarzenált foglal magába. Innen lehet a legjobb fotókat csinálni a Guaita toronyról.



 



Montale torony
Ez a harmadik torony, ami el van zárva a látogatók elől, így csak magányosan áll az orom szélén. A hegyen keresztül egy erdei ösvény vezet oda, itt-ott kandelláberekkel szegélyezve, így nekem muszáj volt arrafelé kirándulnom.

A Montale torony felé vezető út

Montale


Basilica di San Marino
A neoklasszikus stílusú templomba ingyenes a belépés, mindenképpen érdemes megnézni a belső térkialakítást, szobrokat és festményeket.

Basilica di San Marino


Szent Ferenc Templom és Művészeti Galéria
Az óváros tér kapuján átlépve találtuk szembe magunkat a templommal, ahova ingyenes a belépés, a galériába pedig érvényes a kombinált belépő. Akit érdekel, itt számos vallási témájú festményt, szobrot és egyéb kegytárgyat nézhet meg, amik San Marinohoz kapcsolódnak.


Museo di Stato
Az állami múzeum San Marino történelmét mutatja be régészeti leletek, középkori tárgyak, festmények és szobrok segítségével. Ide sajnos zárás előtt futottunk be, de több idő kellett volna, hogy a 4-5 szintet bejárjuk és mindent megnézzünk.



Palazzo Pubblico
Városháza és Parlament, ami a XIX. sz.-ban épült, a kombinált belépőjeggyel látogatható.


Palazzo Pubblico


Egy finom ebédre vagy vacsorára ajánlom a Springarda nevű helyet, ahol nagyon finomakat ettünk és rendkívül kedves kiszolgálásban volt részünk, és a kilátás...


 Viszlát, San Marino!

Helyi forgalomirányító

Museo della Tortura







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése